feelings

2012.11.27.

Kategória: Nincs kategorizálva —— wannabewithyou @ 23:19

Mint már említettem néha telefonáltunk és ez végül nagyon rendszeres lett. Minden pénteken vagy szombaton ahogy épp ráért küldött egy vht és akk az azt jelentette hogy hív vonalason és hívott és beszéltünk. Ha bármi programom volt ahogy csak tudtam lemondtam merthogy bármikor hívhat. A szerdákon kívül ezek voltak a napok amikor számítottak. Egész pénteken ideges voltam hogy este hív e ha meg nem hívott akkor azért hogy szombaton fog e. Egy-két hétvége voltcsak amikor nem hívott akkor meg mindig nagyon nagyon aggódtam és úgy éreztem hogy nem bírom ki a következőig. Később az is rendszeressé vált hogy pénteken is és szombaton is beszéltünk. Olyan.. körülbelül este 7-11ig mindig magamnál tartottam a telefonomat hogy mikor hív, 10körül kezdtem idegeskedni. Ezt ne lehet elégjól leírni de onnantól kezdve hogy megláttam a vh-t a telefonomon otthagytam mindent akármit és rohantam hogy beszéljünk. Csak ez számított. Nemtudtam hogy létezik ilyen és visszagondolva nemtudnék még egyszer így élni, hogy valaki miatt csak heti 2-3 nap számítson. Ha visszatekintek azokra az évekre így átfogóan annyi jut csak eszembe hogy.. üresség. Mert így éltem a heteim nagy részét. Most megfordulhat fejekben hogy dehát akkor ez a 2 év elpocsékolt volt…Fura de nem érzem annak. Egyrészt a később köztünk kialakult -és végre személyes- kapcsolat szerűség miatt, másrészt mertnyaranként sokat taliztunk és hihetetlenül sok embert ismertem meg általa hihetetlenül sok tapasztalatot szereztem. Olyan dolgokat csináltam amiket amúgy soha és olyan helyeken járkáltam ahol amúgy soha… Furcsa hogy hagytam magam ennyire…befolyásolni.. Úgy értem ma már senki miatt nem adnék fel 5 napot a heteimből és senki se lehet annyira fontos hogy a többi embert ne vegyem észre miatta mert a barátok is számítanak mostmár nagyon de ehhez hogy most ezt tudjam kellett ez a 2 év. Megtanultam erős lenni mellette hiszem h minden nap jobban ment és szerintem abban is szerepet játszott-ahogy egyre több”menő” lány lett körülötte- hogy ha belépek mostmár valahova akkor úgy megyek be hogy az emberek nem láthatnak semmi mást rajtam csak magabiztosságot és ha rámnéznek azt akarom hogy egy olyan lányt lássanak akin ha egy mpre is megáll a szemük. Ezt egy fajta hiúságnak is lehet nevezni főleg hogy azokon a napokon amiken abba az iskolába megyek még mindig jobb ruhákat veszek fel (csakmár nem egy bizonyos ember miatt)  de a lényeg nem csak azon van h egy ápolt külsejű lányt lássanak, hanem hogy az élettelteliség meglátszódjon. Az hogy mostmár igenis ÉLEK. Akkoris ha szerelmes vagyok valakibe és ő nagyonfontos vagy várok egy akármilyen találkozót, de mindezek mellett már nem szellemként járok a világban.

2012.11.14.

continue

Kategória: Nincs kategorizálva —— wannabewithyou @ 23:20

Villámcsapásként ért a felismerés amikor egyszercsak azt vettem észre, hogy már tudja a nevem sőt köszön a folyosón is.

Aztán amikor elkérte a számom, mondta hogy majd hív, persze nem hittem neki. Egy ilyen menő srác egy ilyen béna lányt?
Dehogy fog felhívni. Aztán felhívott. Itt egy…egy..olyan folyamat indult el, ami hihetetlenül nagyban hozzájárult ahhoz aki most vagyok. Persze később kiderült h ez nem egy love story Hollywoodból de lettek nagyonszép emlékek és ha ő nincs ma én a mostani személyiségem szöges ellentéte lennék. Pedig ezt élvezem most. Tehát miután beszéltünk minden csütörtökön később hétvégenként egyre több és több órát, – a rekordunk 6 óra volt – kialakult, hogy amint megláttam a telefonom képernyőjén a nevét, olyan heves szívdobogás fogott el mint még soha. Az első szerelem. De nem csak ennyiből állt ám. Minden szerdán volt dolgom abban az iskolában ahova ő járt. Emlékszem, fél5-6ig. De amikor 3kor véget ért a tanítás a mi sulinkban én már úgy rohantam hogy odaérjek fél4re és akkor fél5ig van esélyem összefutni/dumálni vele. A szerdáknak éltem. Kedd esténként nemtudtam aludni, és amikor véégre elkövetkezett a várva várt szerda, minden reggel egy jobb pólót és nadrágot vettem fel, kisminkeltem magam, a hajamat megmostam és úgy indultam el erre a napra. SZERDA. És mindezt csak azért, hátha meglátom őt csak egy pillanatra. De a hétnek néha volt másik csúcspontja is….

2012.11.08.

WeirdFeeling

Kategória: Nincs kategorizálva —— wannabewithyou @ 01:09

Az első szerelem mindig nyomot hagy a szívekben mondják.

Igen de ez különféle lehet. Én nekem bizonyos szempontokból nézve 2 első szerelmem is volt. Ez most furán hangozhat de így van.
Az ok pedig a következő. A második első szerelmem az akivel jártunk, az első akivel aludtam együtt éjszakákat, az akit bármikor felhívhattam ha bármilyen bajom volt és akiről tudom ha nemis voltam benne akkor még annyira biztos h szintén szeretett. Tehát ilyen szempontokból ő volt az első szerelmem.

DE

Az igazi első szerelmem pedig az a srác akire amikor életemben először ránéztem tudtam hogy meg akarom ismerni. Éreztem valahol már akkor hogy …hogy..ez nem az az érzés aminek a létezéséről eddig tudtam. Ez más. Viszont elég fiatal voltam még és nem érettem nem is figyeltem erre az érzésre. Csak hogy meg akarom ismerni. De úgy véltem lehetetlen. Úgy gondotlam csak egy újabb srác akit meg akarok ismerni csak azért mert már kezdenek érdekelni a fiúk. De nem tudtam hogy itt többről van szó pedig visszagondolva sejthettem volna mert ő nem az a 10/10 habár nekem igen de tudom h általánosságban nem. De ő nem is ezért érdekelt hanem azért a megmondhatatlan megmagyarázhatalan kötődés miatt amit már akkor elkezdtem érezni. Akkor. 2008ban.

 

Folyt.köv.