feelings

2012.11.14.

continue

Kategória: Nincs kategorizálva —— wannabewithyou @ 23:20

Villámcsapásként ért a felismerés amikor egyszercsak azt vettem észre, hogy már tudja a nevem sőt köszön a folyosón is.

Aztán amikor elkérte a számom, mondta hogy majd hív, persze nem hittem neki. Egy ilyen menő srác egy ilyen béna lányt?
Dehogy fog felhívni. Aztán felhívott. Itt egy…egy..olyan folyamat indult el, ami hihetetlenül nagyban hozzájárult ahhoz aki most vagyok. Persze később kiderült h ez nem egy love story Hollywoodból de lettek nagyonszép emlékek és ha ő nincs ma én a mostani személyiségem szöges ellentéte lennék. Pedig ezt élvezem most. Tehát miután beszéltünk minden csütörtökön később hétvégenként egyre több és több órát, – a rekordunk 6 óra volt – kialakult, hogy amint megláttam a telefonom képernyőjén a nevét, olyan heves szívdobogás fogott el mint még soha. Az első szerelem. De nem csak ennyiből állt ám. Minden szerdán volt dolgom abban az iskolában ahova ő járt. Emlékszem, fél5-6ig. De amikor 3kor véget ért a tanítás a mi sulinkban én már úgy rohantam hogy odaérjek fél4re és akkor fél5ig van esélyem összefutni/dumálni vele. A szerdáknak éltem. Kedd esténként nemtudtam aludni, és amikor véégre elkövetkezett a várva várt szerda, minden reggel egy jobb pólót és nadrágot vettem fel, kisminkeltem magam, a hajamat megmostam és úgy indultam el erre a napra. SZERDA. És mindezt csak azért, hátha meglátom őt csak egy pillanatra. De a hétnek néha volt másik csúcspontja is….

Szólj hozzá!