feelings

2012.11.27.

Kategória: Nincs kategorizálva —— wannabewithyou @ 23:19

Mint már említettem néha telefonáltunk és ez végül nagyon rendszeres lett. Minden pénteken vagy szombaton ahogy épp ráért küldött egy vht és akk az azt jelentette hogy hív vonalason és hívott és beszéltünk. Ha bármi programom volt ahogy csak tudtam lemondtam merthogy bármikor hívhat. A szerdákon kívül ezek voltak a napok amikor számítottak. Egész pénteken ideges voltam hogy este hív e ha meg nem hívott akkor azért hogy szombaton fog e. Egy-két hétvége voltcsak amikor nem hívott akkor meg mindig nagyon nagyon aggódtam és úgy éreztem hogy nem bírom ki a következőig. Később az is rendszeressé vált hogy pénteken is és szombaton is beszéltünk. Olyan.. körülbelül este 7-11ig mindig magamnál tartottam a telefonomat hogy mikor hív, 10körül kezdtem idegeskedni. Ezt ne lehet elégjól leírni de onnantól kezdve hogy megláttam a vh-t a telefonomon otthagytam mindent akármit és rohantam hogy beszéljünk. Csak ez számított. Nemtudtam hogy létezik ilyen és visszagondolva nemtudnék még egyszer így élni, hogy valaki miatt csak heti 2-3 nap számítson. Ha visszatekintek azokra az évekre így átfogóan annyi jut csak eszembe hogy.. üresség. Mert így éltem a heteim nagy részét. Most megfordulhat fejekben hogy dehát akkor ez a 2 év elpocsékolt volt…Fura de nem érzem annak. Egyrészt a később köztünk kialakult -és végre személyes- kapcsolat szerűség miatt, másrészt mertnyaranként sokat taliztunk és hihetetlenül sok embert ismertem meg általa hihetetlenül sok tapasztalatot szereztem. Olyan dolgokat csináltam amiket amúgy soha és olyan helyeken járkáltam ahol amúgy soha… Furcsa hogy hagytam magam ennyire…befolyásolni.. Úgy értem ma már senki miatt nem adnék fel 5 napot a heteimből és senki se lehet annyira fontos hogy a többi embert ne vegyem észre miatta mert a barátok is számítanak mostmár nagyon de ehhez hogy most ezt tudjam kellett ez a 2 év. Megtanultam erős lenni mellette hiszem h minden nap jobban ment és szerintem abban is szerepet játszott-ahogy egyre több”menő” lány lett körülötte- hogy ha belépek mostmár valahova akkor úgy megyek be hogy az emberek nem láthatnak semmi mást rajtam csak magabiztosságot és ha rámnéznek azt akarom hogy egy olyan lányt lássanak akin ha egy mpre is megáll a szemük. Ezt egy fajta hiúságnak is lehet nevezni főleg hogy azokon a napokon amiken abba az iskolába megyek még mindig jobb ruhákat veszek fel (csakmár nem egy bizonyos ember miatt)  de a lényeg nem csak azon van h egy ápolt külsejű lányt lássanak, hanem hogy az élettelteliség meglátszódjon. Az hogy mostmár igenis ÉLEK. Akkoris ha szerelmes vagyok valakibe és ő nagyonfontos vagy várok egy akármilyen találkozót, de mindezek mellett már nem szellemként járok a világban.

Szólj hozzá!